Yang 85 forma

A “85” a lépések (stance) számát jelenti. Ez a szám függhet attól, hogy bizonyos ismétlődő vagy egymáshoz kötődő lépéseket külön vagy egybe számoljuk. Ennek fényében ez a forma a tradicionális (“hosszú”) Yang formát jelenti. Ismerhetjük még a lépések számát 108 vagy 103ként is.

A forma mai formáját a Yang családból Yang Jun képviseli. A forma amit mesterem tanított nekem (és több társamnak) a saját mestereitől tanulta, így bizonyos apróbb elemekben különözik a fent említettől. Shifu erről mindig azt mondta, hogy minden mester formája (ahogy előadja, illetve tanítja) különbözik valamennyire. Ezért miután Yang Zengduo tanított nekünk Yang kard formát, mesterem annak megfelelően javított minket, és nem úgy, ahogyan neki tanították. Visszatérve a pusztakezes formára tehát, a forma az edzésen a mesterem által tanított.

Történetileg tekintve ez a forma Yang Chenfu által lett ismert. Yang mester az egészségmegőrző részét akarta erősíteni a taijinak. Élete későbbi részében alakította át a fő forma “stílusát” ennek megfelelően. Az ezt megelőző(ek) jobban hasonlítottak az alapító (Yang Luchan) által a Chen stílusból kialakított stílusra, ahol (egyes feljegyzések, illetve kortárs mesterek állításai szerint, akik azt állítják, hogy ők ezeket az eredeti formákat is tanulták) jobban megfigyelhetők a selyemtekercselés illetve az erőkibocsájtás is.

Mindettől függetlenül a Yang 85ös formát összehasonlítva a különböző Chen stílusú Yilu formákkal, világosan látható a hasonlóság a lépések sorrendjét illetően (természetesen látva a stílusok különbségét).